A statisztikai adatokból jól kitűnik, hogy a százesztendős hangfelvételek kevésbé vonzzák a zenés időutazásra vágyókat. A legtöbben a jelenkorhoz közelebb álló hangfelvételeket preferálják. A népszerűség oka érthető: leginkább a hangfelvételek minőségének és az emlékek elevenségének köszönhetően választanak a felvételek közt böngészők. A "fiatalabb", 60-70 éves hanglemezek mellé, a megjegyzés rovatba nem egy alkalommal kerültek személyes emlékek, meghatottságról árulkodó sorok.
Pedig a több száz felvétel között jócskán akad kifejezetten érdekes, ritka kincsnek számító korai hangfelvétel. Néhány ezek közül gyenge vagy rossz hangminősége ellenére is méltó a figyelemre! Tekintsük át gyorsan, melyik lemezoldalt miért is érdemes meghallgatni!
Eddig csak 103-an akadtak rá, mégis már ketten kedvelik azt az 1910 körüli kuplét, amely tulajdonképpen a hozzá hasonló hangfelvételekkel mintegy elindította a magyar könnyűzenét. Tessék meghallgatni a Néger-Smokk címet viselő szerzeményt, melynek zenéjét és szövegét egy igen tehetséges jogász, dr. Weiner István írta. Ez a ritmusos kompozíció némi magyarázatra szorul, ugyanakkor néhány érdekességgel is szolgál. Hogy mit is jelent a címben idézett, ma már kevéssé ismert szó, az kiderül a lexikonból: "gúnyos kifejezés azokra az egyénekre, kik valamely művészet v. divat stb. iránti hozzáértésüket oktalanul fitogtatják." A "néger" szó zenei értelmét akkor kapjuk meg, ha a századforduló éppen megszülető modern társasági tánc-szokásait kissé alaposabban megvizsgáljuk. Ebből kiderül, hogy a leginkább Amerikából importált könnyűzene első előadóiról van benne szó, vagyis azokról a kreol és afro-amerikai művészekről, akik révén világszerte elterjedt és ismertté vált az új zenei stílus, a jazz. Az már csak Weiner doktor szellemességének köszönhető, hogy a "néger" szóhoz az akkori budapesti orfeumvilágra oly jellemző és akkor még teljesen más értelmezésben használt szót keresett rímpárnak. A helyét ma is megálló szerzemény tehetséges előadójának kiléte is tartogat némi meglepetést: Baumann Károly nem más, mint a rádióban népszerűvé lett Moha bácsit alakító színésznek, Kőmíves Sándornak édesapja. Színész-diansztiáról van szó, akinek egyik utolsó tagja, az unoka éppen a közelmúltban hunyt el 66 éves korában. A család szeretettel emlékezik az alapító ősre, amint ez az egyik Baumann-számhoz fűzött megjegyzésből ki is derül. Ez a bejegyzés egyébként a századelőn oly népszerű kalandfilmek ihlette magánszám mellett olvasható.
Gramofonparódiák a moziról
Ezek az akkoriban nagy sikerrel játszott kalandfilmek, akárcsak a teljes némafilmkorszak filmtermése, mára sajnos csaknem teljesen elpusztultak, ezért is olyan nagy kincs, ha a magyar mozizás hőskoráról valamilyen dokumentum váratlanul felbukkan. Ilyen szerencsére bőven akad ebben a gyűjteményben is: Gyárfás Dezső egy év különbséggel két parodisztikus magánszámot is szentelt a moziban olyan fontos funkciót betöltő embernek, a mozizongoristának. A több részbe darabolt háromperces felvételek első darabja valamikor 1912 körül készült, a másodikat egy évvel később vette lemezre, amint ez kiderül magából a hangfelvételből is. Gyárfás Dezsőt úgy tűnik a tömegkultúrának ez a fajtája különösen vonzotta, hiszen még ugyanebben az évben a moziszakma egy másik akkoriban közismert figurájáról, a levegőjavítóról is készített egy kétszer háromperces paródiát. De ez még mind semmi! Amint kitört az Első Világháború, Gyárfás máris ott állt a Diadal hanglemezgyár stúdiójában és tölcsérbe kiabálta legfrissebb paródiáját, a moziszakma újabb népszerű alakjának, a haditudósító filmoperatőrnek aktuális vidám kalandjait.
Gramofon a háborúban
A Nagy Háború, ahogyan akkoriban nevezték az 1914-ben kitört Első Világháborút, sok más humoristát és gramofonénekest is megihletett. Szép és megható világháborús nóták és sanzonok születtek ekkoriban, köztük olyanok is, melyekre régi háborús emlékként Szilágyi György, híres "Hanyas vagy?" című monológjában is hivatkozott. Íme, most már hallhatóak is ezek a történelmi dokumentummá érett szerzemények, köztük talán az egyik legérdekesebb Solti Hermin kupléja, amely a Francia-orosz-angol utánzatok címet viseli. Bizonyára nagy élvezettel hallgatták ezt és a többi tánc- és paródialemezt a hátországban és a fronton egyránt, amint arról ez a nemrégiben előkerült számunkra különösen érdekes fénykép is tanúskodik.
A felvétel 1917 augusztus 17-én készült egy sátorban tartott díszebéd alkalmával. A felvétel bizonyára valahol nagyon messze készülhetett Magyarországtól, ha az augusztusi ebédet kabátban kellett elkölteni. A tekintetekről nem sok vidámságot lehet leolvasni, a legtöbben maguk elé bámulnak és fásultan szeltelik a papírba csomagolt ebédet. A háború már négy esztendeje tart. Üvegek sorakoznak az asztal közepén és hegyekben állnak a gramofonlemezek. Bizonyára valami szomorú háborús nótát húz a cigány hegedűje, amitől mindenkinek elszorul a szíve. Hazagondolnak, az egyik lencsébe tekintő tiszt pedig napokkal később ezeket a sorokat rója a fénykép hátoldalára: "Az én édes jó kicsi Páromnak küldöm e képet emlékbe. Nem a legjobb, de azért jobb híján megjárja. Szeretettel ölellek és csókollak: kis Tamásod"
