Bertának volt szerencséje. Ő maradt meg kettejük közül az emberek emlékezetében. Ebben nyilván nagy szerepe volt létrehozójának, Heltai Jenőnek, akinek nevét országosan ismertté tették színművei és operettjei, melyeknek szövegkönyvét, verseit írta a XX. század első éveiben. Ha nem fújja le a moziról született versikéjéről a port időben Bilicsi Tivadar, talán ez is feledésbe merül, és most két hangleletről is posztolhatunk egyszerre.
Weiner István neve nyilván kevesebbeknek cseng ismerősen, hiszen kevesebb ideig is élt, mint Heltai, és alig ismert életének java részét az ügyvédi pályára és az úgynevezett szólóslágerekre, kuplékra „pazarolta”. Heltaival ellentétben zenéket is írt, és sok fordítása is ismeretes, melyeket az éppen futó világslágerekből magyarított, elindítva ezzel a kompozíciók népszerűségét idehaza is. A Gramofon Online jelenleg 163 találattal tartja számon Weiner munkásságát, amelyben olyan nagyszerű munkák találhatók, mint a Négersmokk, a Two-step és az angolból magyarra átültetett Trombitás, melynek különféle változataiból bő egy tucat hallgatható meg a honlapon. Ő írta Solti Hermin számára azt az 1912 körül lemezre vett kuplét is, amely bátran felveheti a versenyt az emlékezet rostján fennmaradt „Mert a Berta, mert a Berta…” kezdetű mozislágerrel.
A mozi, mint a XX. század elején született új médium gyakran megihlette a slágerszerzőket és humoristákat. A „mozi” szóra keresve a Gramofon Online 36 találatot ad, amelyben kuplétól a paródián át a Mozikirály c. operettig sok érdekes, a korszak tömegkultúráját plasztikusan árnyaló forrásanyagot találhat az e témában kutató látogató. Ezek egyike Weiner kupléja, amely igazán nagy meglepetést okozott számunkra. Első hallásra sablonosnak tűnő szövege sok érdekes, mára elfelejtett film- és mozitörténeti jelenség megörökítője. Segítségképpen a track-adatalap megjegyzésrovatába „kikódoltuk” a helyenként érthetetlenségig roncsolódott lemez kuplészövegét. Érdemes a szöveget átfutni, hiszen olyan száz év előtti jelenségekről és médiasztárokról történik benne utalás, mint a mesterdetektív Nick Carter és Zigomar, az egyik első thrillerfigura.
Egymástól függetlenül lettek világhírűek a filmvásznon, karrierjük előzménye megszámlálhatatlan képregény és filléres füzetecske, melyek a század első éveiben jelentek meg Franciaországban, párhuzamosan a filmekkel. A figurák és a történetek olyan népszerűek voltak idehaza, hogy még a rendőrségi krónikákba is bekerültek. 1912-ben ugyanis egy gyermek a filmben látottakat az utcán próbálta ki, az autó azonban, amelyet feltartott kézzel akart megállítani, elgázolta. Lehmann Paliról nem sokat tudni, noha néhány filmje megtalálható a filmarchívumban. Annyi bizonyos, hogy amerikai komikusról van szó, akinek filmjeit nyilván még nevében is magyarítva tudták csak eladni a hazai forgalmazók. Asta Nielsen dán színésznő nevét a német filmek tették világhírűvé. A filmművészet első nemzetközi sztárja és végzet asszonya több mint nyolcvan filmben játszott főszerepet. Első alakításait éppen ekkoriban, vagyis 1912 körül láthatta a magyar közönség.
Asta Nielsen 1500 méteres drámáit és vígjátékait nagy sikerrel vetítették a magyar mozik. És hogy miért fontos a film hossza a tízes években? Mert a vetítés még kézi meghajtással, „kurblizással” történt, ennek eredményeképpen nem lehetett garantálni a vetítés időtartamát percben, csak a vetítendő film tényleges hossza adott némi támpontot a nézőknek. Hamar megszokták, hogy a méterhosszt magukban „átkonvertálják” tényleges időre, noha erre nem volt különösebb szükségük, hiszen az előadást amúgy is többször megszakították szünetekkel, amikor megjelent a trafikos, hangosan kiabálva: „szaloncukor, csokoládé kapható!” Ekkor végezték el az áporodott levegő frissítésének műveletét is, fenyőillatú kölnivízzel megtöltött pumpa, az úgynevezett Perolin segítségével. Íme itt a hiteles dokumentum:
Végezetül Weiner kupléjának utolsó versében szerepel egy kifejezés, amelyet ma már mindenki tévesen használ. Ez a fogalom a „szkeccs”, amely valóban rövid és komikus jelenetet takar, lényege azonban az előadásmódban van, amely a filmvetítés és színpadi játék kombinációja. „Három vetített és négy színpadi képben” – szólt a hirdetés, amely arra utalt, hogy az előadás során egymást váltják majd a filmvetítések és a színpadi jelenetek, amelyekben természetesen a film szereplőit lehet majd élőben látni, filmbeli jelmezükben. Sokan, nagyon sokan úszták meg az első világháborút ennek a műfajnak köszönhetően, amely azonban tagadhatatlanul strapás lehetett. A színészeknek ugyanis minden esetben együtt kellett utazniuk a filmkópiákkal városról-városra. Elég volt egy váratlanul érkezett behívóparancs és borult az egész előadás, oda lett a forgalmazó teljes befektetése. Külön filmvállalat is alakult ezen a néven, és mint Balogh Gyöngyi, a magyar némafilmek legkiválóbb kutatójának publikálatlan dokumentumaiból megtudhatjuk, még „Asta Nielsen” címmel is született egy paródia-szkeccs, amely az istenített sztárok modorosságát karikírozta. A több tucatnyi szkeccs közül számosat nagynevű filmművészek, köztük Kertész Mihály, a később világhírű Casablanca alkotója rendezett. A szkeccs azonban, mint műfaj a hangosfilm megjelenésével pillanatok alatt kiment a divatból és megszűnt. Mivel előadásuk színészekhez és színpadhoz kötött, némelyükből később pótforgatásokkal teljes filmet fabrikáltak, a többségük azonban eltűnt a süllyesztőben. A talán örökre megsemmisült kópiák százainak sorában előkelő helyet foglalnak el a szkeccsek. A világhírű Michael Curtiz, alias Kertész Mihály szkeccsei sincsenek meg sehol a világon, csupán néhány cikk és fénykép tanúskodik a létezésükről. Érthető tehát a filmtörténészek öröme, amikor itt, a Gramofon Online gyűjteményében a közelmúltban váratlanul felbukkant Kertész egyik szkeccsének betétdala, melyet íme itt is meghallgathat a tisztelt érdeklődő.
