HTML

Gramofon Online

A Gramofon Online archívuma a Magyarországon nyomott és kiadott, 78-as fordulatszámú hanglemezeket gyűjti és dolgozza fel az 1904-es kezdetektől. Az oldalon ingyenesen meghallgathatók a gyűjtemény már digitalizált felvételei.
www.gramofon.nava.hu

Facebook

Gramofon Online on Facebook

Megosztás

Bookmark and Share

Legkedvesebb hallgatóink

2010.03.17. 22:19 GramofonOnline

Nem csak város?

Dédanyám százéves táncrendjét böngészgetve jót nevettem gyerekkoromban, amikor a gavalléroknak odaígért táncok műfaji megjelöléséhez érkeztem. A Z'zi Labor és Depeche Mode korában tényleg viccesen hatott az „One steppe” meg a „Tipegő”, habár a „Bálanyák csárdásától” határozott viszolygást éreztem. A díszes kis könyvecskét lapozgatva egyre jobban érdekelt, hogy mi is lehet az a sok furcsanevű tánc, amit száz esztendeje egy-egy ilyen társas összejövetelen jártak az ifjak, hogy milyen lehet például az a „Lengyelke”, amit dédanyám egyáltalán nem lengyel nevű emberrel, bizonyos Szedlacsek úrral táncolt. Abba már bele se mertem gondolni, hogy a Szedlacsek mit művelhetett dédanyámmal a „Shimmy” alatt!… Aztán jött a valcer, a csárdás meg a tangó, ennek megfejtése nem volt probléma, a francia négyest Jókainak köszönhetően nagyjából értettem, de a „Boston”-nál megint elakadtam: vajon miféle tánc lehet ez, ha nem város a keleti parton?

Szédelegtem már, amikor végre elérkezett a „szünóra”. Ebben volt „czimbalom-solo”, „műdal”, meg egy újabb értelmetlen műfaj: a „hallgató”. Nem volt világos, hogy miként lehet úgy muzsikálni, hogy az ember közben meg se mukkan; ezt a hallgatót ugyanis énekelték a műsorfüzet szerint. Különféle Holub, Krompacher meg Hózlinger urak voltak az énekesek; akkor úgy tűnt, hogy a választ csak ők adhatják meg!

Egy nótát fújnak az emberek

Bizony, feletet csak jóval később kaptam: réges-régi rádióújságokban, filmkritikák után vadászva bukkantam rá egy akkori népszerű napi programra, a nem túlságosan frappáns „Gramofonlemezek” címűre. Ebben a közel egyórás összeállításban, akár csak a mai kereskedelmi rádiók nonstop műsoraiban, válogatás nélkül, egymásba érve ömlöttek a divatos zeneszámok. A meglehetősen eklektikus válogatást látva döbbentem rá, hogy a harmincas években az egyik legnépszerűbb műfaj a magyarnóta volt.

Ez a tendencia egyébként a régi magyar játékfilmekben is nyomon követhető: sikerfilmek tucatjaiban nem jazzes sláger viszi a filmet, hanem egy-egy nóta, vagy ahhoz hasonló népies műdal. Sőt, nem egy alkalommal magyarnóta-történelmünk nagyjairól külön életrajzi filmeket is készítettek. Ilyen volt a Dankó Pista, a Fráter Lóránd vagy a Lavotta szerenád, amely egy több epizódból álló filmnek volt az egyik története. A magyarnóta-kultuszra jellemező, hogy az egyik első hangosfilmünknek, a Csak egy kislánynak ihletője is nóta-örökzöld. De a későbbi időkben is gyakran szólalt meg a banda a filmvásznon: ki hinné, hogy a magyar szimfonikus jazz egyik legnagyobb alakja, a világhírű komponista, Ábrahám Pál is jegyzett jó néhány híres nótát, és színészeink is csaknem kivétel nélkül nótáztak a magyar filmekben. Nóta nyitotta meg a báli szezont és magyarnóta szólt a hadikórházakban is a háború alatt.

Minden kétséget kizáróan ez volt a háború előtti Magyarország egyik legnépszerűbb zenei műfaja, s ennek nyilvánvaló okai vannak. Hazánk húzóágazatai közül abban az időben leginkább az agrárium volt jellemező, így a népesség legnagyobb része vidéken élt, falvakban, tanyákon, ahol a muzsika egyet jelentett a népdallal és annak a cigányzenészek által előadott változataival. A korábbi évtizedek dzsentri-hagyományai és sajátos ízlésvilága, melyről Bartók Béla 1904-ben olyan szigorúan vélekedik, meglehetősen mély gyökeret vertek az akkori évek polgári felfogásába. A magyarnóta így első sorban a polgári Magyarországnak, de minden társadalmi rétegének is hosszú évtizedeken át legkedveltebb zenei stílusa maradt.

Nem kell ezen csodálkozni, Európa legtöbb országában hasonló sebességgel és módon ment végbe a változás. Minden nemzet a saját népzenéjéből sarjadt szórakoztató muzsikára táncolt a legszívesebben és ez számos országban ma is hagyomány. Elég csak a szomszédos Ausztria javarész vidékies jellegű tájegységeire és azok városaira gondolnunk, ahol ma is gyakran sikerül a népviseleti és a népi muzsikájú hagyományokat a társadalom minden szeletének életében tetten érnünk.

Még a zenénkben is szélsőségesek vagyunk

Népzenei eredetű magyarnótázásunk alapvetően kétfajta zenei és ritmikai sémára épül: gyors és lassú szerzeményekre, amelyekre táncolni vagy mulatni lehet. Szövegükben is szélsőséges eltérések tapasztalhatók: a csárdások, verbunkosok általában vidám, mámoros, borgőzös hangulatú, olykor humoros, életszerű helyzetekről szólnak, míg a hallgatónak nevezett művek szövege kifejezetten szomorú, negatív, önpusztító, olykor szuicid. Gyökerei valahová a Rákóczi-szabadságharc idejére nyúlnak vissza: az első hegedű talán, amelyen ilyen kesergő született, Czinka Pannáé volt, valamikor a 18. század első felében. Nem csoda hát, hogy szövegében is többnyire a kilátástalanságot, reményvesztettséget hordozza.

Érdekes, hogy a lassú ritmusú, olykor parlandoban előadott művek a magyar hanglemezgyártás történetében mindig népszerűbbek voltak, mint a gyorsabb művek, a csárdások vagy verbunkosok. Az újabb korokban némelyik szerzemény kifejezetten egy-egy híres előadóművészekhez (rendszerint színészekhez) kapcsolódott, a legutóbbi időkben pedig az egyáltalán köztudatban maradt szerzemények száma is erősen lecsökkent. A változásnak számos oka van, ezeket könnyen megértheti a ma embere, ha a televízió tömegigényeket kiszolgáló könnyűzenei műsorstruktúráját, kicsit analitikusabb megközelítéssel szemügyre veszi. Napjainkra, a csárdásból eredeztethető ún. lakodalmas stílus és a giccsel közeli rokon, érzelgős, Zámbó Jimmy-szerű slágerdalok léptek a magyarnóta örökébe.

Az egykor idehaza legnépszerűbb zenei műfaj, több ezer hangfelvételével ma magára hagyva alussza Csipkerózsika álmát és ki tudja mikor, milyen formában integrálódik ismét a nemzeti kultúrába. A csárdás és a furcsa nevű „hallgató” ma már csaknem ugyanúgy múzeumi fogalom, mint az egykor divatos pezsgős-cigánybandás úri-muri mulatozás.

2 komment

Címkék: gramofon hallgató táncrend műfajok magyarnóta

A bejegyzés trackback címe:

https://gramofononline.blog.hu/api/trackback/id/tr151848377

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csicskom 2010.03.29. 12:20:04

A hallgató megnevezés egyáltalán nem furcsa, hiszen azt jelöli meg, amire való a nóta - hallgatni kell. Azaz nem táncolnak, nem mulatnak rá, hanem csak hallgatják. Ezért hallgató. Természetesen ezért is melankolikus, szomorú a szövege.

GramofonOnline 2010.03.30. 11:43:32

@csicskom: Hát, táncolni nem lehet rá, az biztos!